Agytréner-kezelés

Az agytréner-kezelés alapelve
agytrener_kezeles_alapelve

Az agytréner-teszt és a kezelés kivitelezése

agytrener-teszt

Agytáplálás
agytaplalas

Print Friendly, PDF & Email

drhamvasferenc_gyogyito_jelA gyógyítás az agyban kezdődik…

A gyógyítás az agyban kezdődik és ott is kell hogy befejeződjék, minden az agyat és a pszichét megkerülni próbáló gyógyítási folyamat, bár látszólag hatásosan, de csak átmeneti és részeredményt produkálhat. Minden olyan eszköz és módszer, mely hatásosan és tartósan serkenti a szervezet öngyógyító mechanizmusait, életünk legfontosabb és leginkább megfizethetetlen momentumát jelentik, mert az értékek teremtéséhez és újrateremtéséhez az egészségünk a kulcs.

Agyunkat, ezt a fejünkben elhelyezkedő másfél kilogrammnyi szervet talán a létünk kulcsának is nevezhetjük. Minden tevékenységünk, minden gondolatunk, minden érzésünk innen származik, és itt nyer végső értelmezést is.

Agyunk azonban nem önmagáért létezik, hanem azért, hogy mi optimálisan működjünk, mindenkor és minden helyzetben helyt tudjunk állni. Harmonikus működésének eredménye a kiegyensúlyozott ember.

Ehhez azonban szüksége van megfelelő “agytáplálékra”, “agytornára” és “agyrelaxációra”.

agytrener-2Sokáig úgy gondolták, hogy a jó minőségű éjszakai alvás során agyunk kikapcsol és pihen. Valójában azonban az elalvással egy bonyolult és aktív agyi működés kezdődik el, amelynek szabályos szerkezete van. Normális életvezetés mellett az esti órákban természetes módon eltávolodunk a nappali racionális világtól. A bal agyféltekés túlsúlyt felváltja a jobb agyfélteke dominanciája. Ilyenkor járunk többnyire színházba, esetleg alkotunk, olvasunk, vagy más számunkra kellemes elfoglaltságot végzünk, tulajdonképpen egy az alfa-agyhullámok uralta állapotba kerülünk. Ez az un. alfás állapot – bármilyen furcsa is – befolyásolja az éjszakai alvásunk minőségét. Azok az emberek, akik nem tudják letenni napi gondjaikat, és azokat “magukkal viszik az ágyba”, kezdetben még csak elaludni képtelenek. Minél többször fordul azonban ez elő velük, annál nagyobb esélyük van arra, hogy a kis “hátizsákjukat” telerakják és így címkézzék fel: “Az életemnél is fontosabb dolgok és a feldolgozatlan problémáim”. Mivel a hátizsák tartalma éjszakánként rendszeresen felkelti őket, igen gyorsan alvásproblémákkal küszködő személyekké válnak, ami ellen úgy kezdenek védekezni, hogy nem emlékeznek vissza az álmaikra. Lehet, hogy így ugyan már nem ébrednek fel, azonban reggelenként már nem érzik kipihentnek magukat, esetleg napközben kicsit ingerültebbek, fáradékonyabbak lesznek, és előbb-utóbb egy-két helyen már a testük is jelezni fog.

Aagytrener-3z alvásunk téta- és delta-agyhullámok állandó periodikus váltakozásából áll, melyek együtt egy-egy ciklust alkotva 1,5 óránként ismétlődnek, éjszakánként minimálisan négyszer. Az agyunk minden újabb ciklusban egy újabb szervrendszert és energiaközpontot ellenőriz, és rögtön igyekszik is kijavítani a talált hibákat /olyan ez, mint a számítógép „scandisc”-programja/. Az elalvás folyamata elején az alfa- és téta-állapot határán keletkező lassú szemmozgásos (SEM) állapot keretében az agyunk az aznapi és a 72 órán belüli információkat dolgozza fel, míg a későbbi gyors szem-mozgásos fázisban (REM) megoldó álmokat gyárt, amelyek a legtöbbször minden racionalitást nélkülöznek. Nem véletlenül, hiszen ebben az un. tétás állapotban, amelyet az alvás ajándékának is nevezhetünk, a jobb agyfélteke a maga szimbolikus nyelvezetével közvetíti felénk a tudatalattink üzeneteit, és valószínű, hogy az agyunk ebben a fázisban ellenőrzi a már említett hibákat is. Az első alvási ciklusban a SEM fázis 25-30 percet tesz ki, a REM csak 3-5 perces, azonban a negyedik ciklusban már a REM közel 30 perces és az itt keletkező álmainkra emlékszünk leginkább. Minden ciklusban a tétás szakaszt a delta-állapot követi, ez az öntudatlan mély alvás állapota. Itt töltődik fel a szervezet energiával, és agyunk itt javítja ki a “hibákat”.

Ma már kevés olyan ember van, aki eljutván egy bizonyos műveltségi szintre, ne ismerné a pszihoszomatikus betegség fogalmát. Ennek lényege az, hogy ha az agyunk nem képes megfelelő megoldást találni valamilyen stresszhelyzetet okozó problémára vagy azok sorozatára, a szervezet az aktuálisan, vagy pedig a veleszületetten leggyengébb pontjain betegségek kiváltása révén vezeti le a feszültséget. Ez egyszerűsítve azt jelenti, hogy a tudatalattiba, a képzeletbeli “szőnyeg alá” besöpört problémák elől menekülő ember agya valamilyen tünettel, illetve tartós stresszhatás esetén betegséggel jelzi a megbomlott egyensúlyt.

Nem túlzás azt állítanunk, hogy napjainkban nincs olyan ember, akinek a tudatalattijában ne akadályozná a “gépezet” működését egy-egy olyan kavics, melynek csikorgása valamilyen visszatérő, krónikus egészségügyi probléma révén az életét kisebb vagy nagyobb mértékben ne keserítené meg.

agytrener-4Az agyunk karbantartására vonatkozó ismeretek hiányában, a felgyorsult élettempó hatására, ma az emberek legtöbbjénél kimutatható a harmónia hiánya. Az agy felborult egyensúlya miatt egyre több az energiahiánnyal, tanulási problémákkal, teljesítmény- és kreativitáscsökkenéssel, memóriaromlással küszködők száma. Előbbi problémák gyógyíthatóak, utóbbiak gyógyíthatóak és megelőzhetőek. Agyunk a nap 24 órája során, mint már említettük, négyféle hullámot bocsát ki. A béta-hullámok az éber, az alfa-hullámok a nyugodt, ellazult állapot létrehozói, a téta-hullámok az elalvás határán képződnek, valamint az álomlátásos szakasz jellemzői, a delta-hullámok pedig a mély, öntudatlan alvásra jellemzőek. Valamennyi hullámfajtához bizonyos vegyi anyagok termelődése tartozik, melyek csak az adott tartományban képződnek és vezető szerepük van a szervezet harmonikus működésének kialakításában. Amennyiben ezek között az egyensúly valamilyen okból kifolyólag megváltozik, valamelyikük produkciója megszűnik vagy nem a megfelelő időben történik, bekövetkezik az a kóros állapot, mely a fent leírt helyzethez vezet.

Print Friendly, PDF & Email