A homeopátiát Samuel Hahnemann a XVIII-XIX. században fejlesztette ki. Sokkal több, mint puszta terápiás módszer és meglehetősen hosszú harc árán nyert létjogosultságot a modern orvostudomány által is elfogadott gyógyító eljárások közé való felvételhez.
A legtöbb támadás az előállításuk miatt érte ezeket a gyógyszereket. A legeklatánsabb támadó érv az, hogy pl. a D 30-as hígítást a legjobban akkor tudjuk elképzelni, ha valamilyen hatóanyagból egyetlen cseppet a Boden-tóba cseppentünk, majd egy szimbolikus kavarás után a másik parton egy üvegcsébe mérjük a tó vízének egy kis részét. Ugyanígy ha néhány homeopátiás gyógyszert atomi szintig lebontva tanulmányozunk, arra a megállapításra jutunk, hogy alkoholon kívül mindegyikben csak némi szennyező anyag található. Ennek ellenére hatásosak!
Nézzük meg, hogy miként készülnek ezek a készítmények. A gyógyszerek kiinduló anyaga szinte bármilyen anyag lehet, elsődlegesen azonban a következő három területből merít: az ásványok, az állatok és a növények világából. A kiválasztott hatóanyagból egy részt kilenc rész oldószerrel mindig pontosan meghatározott számú rázó mozdulattal az un. hatványozással összerázva elegyítik össze, és így keletkezik az un. D 1-es hígítás. Ugyanezzel a módszerrel hígítják tovább akár a D 10.000-ig is. Léteznek másfajta hígítási módszerek is, azonban erről most nem érdemes szót ejtenünk, nem tartoznak a lényeghez. A lényeg az, hogy kémiai szinten a D 30-as semmiben sem különbözik a D 200-astól, mindkettő tiszta alkohol. Ennek ellenére hatásosak!
A homeopátia tehát lényegében a “semmivel” dolgozik. Egy valódi homeoterapeuta a D 30-as hatvány alatt azért nem is dolgozik, hogy biztos lehessen benne, hogy nem a hatóanyaggal, hanem csak az általa hordozott információval dolgozik.
A kétkedők zavarát még az is növelheti, ahogy a „semmit” adagolják. Egy D 6-os készítményből például lehet 6×7 csepp vagy golyócska az adagja, a D 30-asból napi 1×7, a D 200-asból hathetenként 7 cseppet kell bevennie. Ennek ellenére hatásosak!
A zavarodottságot csak fokozhatja, hogy ha a homeoterapeuta ugyanazt rendeli az asszony visszérproblémáira, mint korábban a férj mandulagyulladására. Hogy lehet-e ezt még fokozni? Igen. Az asszony mandulagyulladására esetleg mást fognak rendelni. Ennek ellenére hatásosak!
A sikerek annyira egyértelműek, hogy ez sem spontán gyógyulással, sem placeboeffektussal, sem autoszuggesztióval nem magyarázható. Ha így lenne, egyetlen állatot sem volnánk képesek ilyen szerekkel meggyógyítani, márpedig tudunk. Ha így lenne és a sokéves sikeres homeopátiás gyakorlatot folytató orvosokat azzal gyanúsítanánk, hogy kizárólag a pácienseik képzelőerejével érik el a sikereiket, akkor mi, az akadémikus orvostudomány képviselői nagy-nagy kihívás elé kerülnénk azáltal, hogy a sok mellékhatást, melyet a gyógyszereink kiváltanak, miért nem próbáljuk meg ugyanígy placebohatással kiváltani.
Nem untatnék most senkit a homeopátiás gyógyszerek hatásosságának a klinikai bizonyítékaival, a hatékonyság mutatóival és az akadémikus gyógyszerekkel való összehasonlítás számszerűsítésével. Lehetne, de a vita parttalanná válna és a laikus olvasóban csak bizonytalanságokat keltene. A látszólagos ellentmondások feloldhatóságát tárgyalva két fogalmat, az információt és az információhordozót kell jól elkülönítenünk egymástól. Vegyünk alapul különböző információhordozókat: könyvet, kottát, videokazettát, CD- vagy DVD-lemezt, winchestert stb., melyek ugyanazt a zenei információt hordozzák. Anyagában bontsuk le mindegyiket akár az atomi szintjéig: különböző anyagokkal kapcsolatos információhoz juthatunk, de az általuk hordozott zenei információnak még a közelébe sem juthatunk. Ez az elemzés során elveszett. A nem anyagi információ tehát, mely különböző anyagi megjelenési formákhoz köthető, minden esetben ugyanazt a funkciót látja el. Általában az információ az elsődleges és fontos, a hordozónak sokkal kisebb a jelentősége. A mennyiségnek sincs nagy jelentősége, mert tíz egyforma CD sem hordoz több információt, mint egy.
“A nyugati tudósok a mikroszkópjukba néznek, s a betegségek okát a molekuláris összetevők elrendezésében keresik. Csupán azt követően veszik figyelembe a beteg jellemzőit. A tibeti orvosok a beteggel kezdenek.” – Dr. Yeshi Donden
Ha a kiindulási alapunktól – miszerint nem az anyag, hanem az ember az, aki beteg – továbbra sem térünk el, akkor világossá válhat, hogy a gyógyító hatású szerben sem az anyag, hanem az általa hordozott energia illetve információ az, ami a gyógyító hatást közvetíti. Amennyiben tehát ezeket az információkat megszabadítjuk az anyagi kötöttségüktől /és egyben a mellékhatások lehetőségétől/ és olyan információhordozóhoz kötjük, mely alkalmas annak közvetítésére, homeopátiát sikerült előállítanunk. A homeopátia mellékhatásoktól megszabadított főhatásának a lényege tehát a hatványozásban, a gyógyító energiának, információnak az anyagtól való függetlenítésében van. Ez a magyarázata annak, hogy a nagyobb hatványú, tehát kémiai értelemben hígabb készítményben lényegesen nagyobb hatékonyságú gyógyító hatás rejlik. Ezért tehát a hatványozás nem hígítás, hanem hatáskoncentrálás. /Ennek tisztázására azért van nagyon nagy szükség, mert bizonyos homeoterapeuták – csak azért, hogy az akadémikus orvostársadalom számára elfogadhatóbbá váljanak – kizárólag alacsony hatványú készítményekkel dolgoznak, hogy a gyógyszereik anyagi jellegének a látszatát megőrizzék. Ezzel tulajdonképpen pont azt tagadják meg, ami az egész módszer lényege, hogy a gyógyító hatásban nem az anyag, hanem az információ a lényeg.
A homeopátia tehát nem egészen kis mennyiségű gyógyszerrel való gyógyítás, hanem anyagi értelemben gyógyszer nélküli terápia.
Azt tehát egyértelműen leszögezhetjük, hogy a szó toxikológiai értelmében a nagyhatványú homeopátiás szerek az ártalmára nem lehetnek egyetlen beteg embernek sem. Túladagolni őket lehetetlen. Ártalmas hatású kizárólag csak olyan értelemben lehet, ha nem a megfelelő szert adagoljuk páciensünknek, és ezzel nem segítjük a gyógyulását.
Eddig azt taglaltuk, hogy miként és miért állítunk elő homeopátiát, most a másik lényeges kérdésről kell szót ejtenünk, mégpedig arról, hogy miből tesszük azt. Az akadémikus orvostudomány allopátiás gondolkodással – per contraria – ellentétek útján próbál meg gyógyítani, a módszer lényege a nevében is benne foglaltatik, ellenszert keres. A homeopátia lényege a címlap klasszikus Paracelsus-i alapelvét követő Hahnemann-i megfogalmazásban így szól: „similia similibus curantur” /hasonló a hasonlóval gyógyíttatik/.
Ezt akkor tudjuk igazán érthetővé tenni, ha tisztázzuk azt a tényt, hogy lényegében minden a természetben előforduló anyag valamilyen dózisban az ember számára mérgező hatású, mely mérgezésnek jellemző, és bizonyos betegségekkel azonos tünetei vannak.
A homeopátiás gyógyítás lényegét tehát az képezi, hogy mindenféle ilyen módon kipróbált szer mérgezési tüneteit az orvos által a beteg embernél aktuálisan észlelt betegségtünetekkel összevetik, és az ahhoz a tünetek kiváltásában legtökéletesebben illeszkedő anyagból készült homeopatikumot adagolják a beteg embernek. A homeopátiával gyógyító orvos számára az tehát a kihívás, hogy megtalálja azt a szert, amelyik ugyanazokat a mérgezési tüneteket váltja ki, mint maga a betegség, és ezt adagolva válik a betegség gyógyítójává.
A homeopátiás orvosok évszázadok óta a különböző anyagok mérgezési tüneteit és a mérgező adagokat saját magukon, a saját szenvedéseik árán próbálták ki, átérezve mindazt, amit a betegeik. Ez az, amit a homeopátia szó kifejez, melynek jelentése:
homeon = hasonló pathein = szenvedni
A hívő emberek számára a módszer lényegét valószínűleg a Biblia fogalmazza meg a legjobban:
Jézus Krisztus, aki isteni származását elhagyva szabad akaratából vált szenvedő emberré, ezzel az áldozatával/a homeopátiával analóg módon – a hasonló szenvedés árán/ megváltotta szenvedéseitől minden hasonlóan szenvedő embertársát.
A nem vallásos emberek számára álljon itt most két tibeti orvos véleménye, mely ugyanezt az „áldozatot” fogalmazza meg örökérvényűen a gyógyítók számára:
“Az ember csak akkor tudja világosan meghatározni a betegség természetét és gyógyírt keresni bajára, ha megtapasztalja a szenvedés mélységeit.” – Tsampa Amchi
“A szenvedés pillanatában vagy a legnyitottabb, és ott tudsz a legsebezhetőbb lenni, ahol a legnagyobb erőd fekszik… A szenvedés könyörületre tanít. Csak akkor tudod meg, milyen a mások szenvedése, ha te magad is átéled azt. És ha segíteni tudsz másokon, a te szenvedéseden keresztül találsz megértésre és könyörületre.” – Szögyel Ringpócse