Ganoderma

Print Friendly, PDF & Email

Ganoderma – A gyógynövények királya

A gyógynövények királya, GANODERMA: kínaiul Linghzi, japánul Red Reishi (az élet gombája).

Az örök élet titkát sokan és régóta próbálják megfejteni. A tudósok szerint az ember genetikailag 100-120 évre van kódolva. Ennek ellenére manapság egyre kevesebben érik meg a 80. évet. Ennek számos oka van, amelyek külön-külön, de együttesen is csökkentik életéveink számát. Az egyik fő ok a megváltozott életvitelünk. A stressz romboló hatásáról senkit sem kell meggyőzni. A mozgáshiány és táplálkozási szokásaink megváltozása további tényezők. Ezek ellen azért tudunk tenni.

Egyre többen látják be, hogy az egészséget megtartani sokkal könnyebb, mint visszaszerezni. Ez természetesen áldozatokkal, főképp anyagi áldozatokkal jár. Fitnesz bérleteket, sportszereket sajnos egyre kevesebben engedhetnek meg maguknak, de mozogni bárhol lehet. Ennél fontosabbnak tartom a helyes táplálkozást. A riasztó jelzések már régóta érkeznek. A glutén-, laktóz-érzékenység, a gyomorégés, reflux, hasmenés, szorulás mind azt jelentik, hogy az emésztőrendszerünk nem működik megfelelően. Már Hippokratész is megmondta, hogy a halál a vastagbélben van.

A média is felismerte ennek hihetetlen jelentőségét, egyre több főzős, egészséges életmódot népszerűsítő műsor látható, szinte naponta jelennek meg új szakács-, vagy recept-könyvek, füzetek. Egyvalamiről ellenben megfeledkezünk. A táplálkozás lényege, hogy szervezetünk megkapja a működéséhez elengedhetetlen tápanyagait. Van azonban egy hatalmas probléma. Mivel egyre többen vagyunk, ezért a mezőgazdaság átállt a mennyiségi termelésre. A termőterületek már évek óta csak azokat az összetevőket tartalmazzák, amivel a növények épphogy meghozzák termésüket, de a beltartalmuk szinte nulla. Ezért fogant meg bennem az a gondolat, hogy nem lehet rossz egy olyan növény, amely közel kettőszáz ásványi anyagot és száz antioxidánst tartalmaz. Ennek köszönhető, hogy sok helyen gyógynövényként alkalmazzák.

Sajnos egyre több beteg ember van, és amikor kiderül a probléma, hirtelen rengeteg „jóakaró” jelenik meg a környezetében és a csodaszerek garmadát akarják eladni arany-áron. Ennek köszönhető, hogy az igazi segítő kezet is gyakran elutasítják. Manapság sok olyan eset fordult elő, hogy bevizsgálás után derült ki, hogy egyes termékeknek semmilyen hatóanyag-tartalmuk nincs, és esetleg még kárt is tudnak okozni. De ne tételezzünk fel ezekről az emberekről rosszat, csak lehet, hogy őket is félrevezették ezzel kapcsolatosan

A ganodermát több mint kétezer éve ismerik és használják Kínában, Japánban. Bárki nem ehette meg, ha megtalált egyet, be kellett szolgáltatnia, mert csak a császári család kiváltsága volt a fogyasztása.

Nem csoda, ha ennyi idő alatt bőven szereztek tapasztalatokat jótékony hatásaival kapcsolat-ban.

A Ganoderma gyógyhatásai:

A Ganoderma több mint 200 aktív hatóanyagot tartalmaz. A legfontosabb összetevők: a poliszacharidok, amelyek erősítik az immunrendszert és a szerves kötésben germánium, szelén amelyik növeli a vér oxigéntartalmát, fenntartja az anyagcsere-folyamatokat és megakadályozza a szövetek rombolódását (erős antioxidáns).

A Ganoderma legfontosabb tulajdonságai:

vértisztító, salaktalanító, májvédő, veseműködés serkentő, szíverősítő, vérnyomás sza-bályzó, általános tonizáló, köhögéscsillapító, köptető, nyugtató, vastagbéltisztító és rák-ellenes.

Dr. Yukio Naoi, a kyotoi egyetem „Foodstuff” Tudományos Kutatói Intézet: „A Ganoderma valóban egy univerzális gyógyszer.”

Figyelmünket nem a történelem során legelterjedtebb betegségekre kell irányítsuk, hanem a mai kor betegségeire. Hogy választ kapjunk erre a kérdésre, tizenhárom éven keresztül, folytonosan kutattuk a Ganoderma tulajdonságait és felhasználhatóságát, és az eredmények kielégítők voltak. Az első kérdés az, hogy a Ganoderma hatékony lehet-e minden fajta betegség esetén. A válaszunk az, hogy „Igen”, mivel képes a mai kor emberének az egészségi állapotát fenntartani. Egy beteg esetében, a Ganoderma hatással lehet szervezete legérzékenyebb részeire, felszínre hozza, és gyökereiben megsemmisíti a betegség eredetét, ezáltal lehetővé teszi a szervezet meggyógyulását.

Ez a gomba képes egy kiegyensúlyozatlan működésű szervezetet egészséges állapotúra fel-hozni. Ami a Ganoderma hatékonyságát illeti nincs különbség az emberfajok között, a régmúlt idők és a mai kor embere között – a Ganoderma mindenki esetében hatékony; ugyanazon embertípusok a világ minden tájáról ugyanazon eredményeket fogják tapasztalni. Azt a tényt, hogy a Ganoderma megfelel bármely páciens testalkatának, egy engedéllyel rendelkező gyógyszer hatékonyságaként lehet tekinteni. Tény, hogy azon páciensek körében, akik fogyasztották a Ganodermát, egyetlen egy esetben sem észleltek negatív mellékhatást.

A teljes Reishi (Ganoderma) kivonat in vivo és in vitro gyógyszerészeti hatása

  • analgetikus, enyhíti a fájdalmat;
  • allergia-ellenes;
  • hörghurut-megelőző (bronchitisz) hatás, a hörgő hámszövetének regenerálódását idézi elő
  • gyulladás-csökkentő;
  • baktériumölő, Staphylococcus- és Streptococcus pneumoniae-ellenes (serkenti az immunrendszer tevékenységét);
  • antioxidáns, kiküszöböli a szabadgyököket;
  • daganatképződés-ellenes tevékenység;
  • vírusölő, serkenti az interferon-termelést;
  • csökkenti a vérnyomást;
  • serkenti a csontvelő magvas sejtjeinek a szaporodását;
  • szíverősítő, csökkenti a koleszterin-szintet, anélkül, hogy kihatással lenne a trigliceridekre, serkenti a szívizom-anyagcsere folyamatait és csökkenti a koszorúér haemodinamikáját;
  • csökkenti az idegrendszerben a központi és perifériás antikolinergikus tevékenységet, csökkentve ez által a koffein-hatást, izomlazító;
  • serkenti az in vitro NK-immunitást;
  • köhögéscsillapító és köptető;
  • általános immunerősítő;
  • HIV-ellenes hatás, in vitro és in vivo (jótékony hatás AIDS esetén);
  • javítja a mellékvese-kéreg működését;
  • növeli az interleukin-1 termelést;
  • növeli az interleukin-2 termelést. Fontos, aktív összetevők:
  • Beta- és hetero-Beta-glucanok (daganat-ellenes, immunerősítő)
  • Ling Zhi-8 protein (allergia-ellenes, immunmodulator)
  • Ganodermikus triterpénsav (allergia ellenes, csökkenti a koleszterin szintet és a vérnyomást)

(United Kingdom Cancer Research Institute – kivonat)

Hogyan hat a Ganoderma?

A Ganoderma szervezetünkre való gyógyhatásait öt lépésben fejti ki:

  1. Az egészségi állapot felmérése (1-30 nap) A Ganoderma segít szervezetünkben a rejtett betegségek és méreganyagok feltérképezésében és a szervezet funkcióinak a helyreállításában. E folyamatok alatt szervezetünkben „ellenreakciók”-ként ismert jelenségek fognak jelentkezni. Ezek a reakciók nem mellékhatások, hanem segítenek azonosítani a problémás zónákat.
  2. Tisztítás-méregtelenítés (1-30 hét) A „méreganyagok kiválasztásának mestere”-ként is is-mert a Ganoderma. Kiküszöböli a húgysav, tejsav és koleszterin többleteket, zsírlerakódásokat, halott sejteket és a szervezetben felgyűlt salakanyagokat. A méreganyagok a vérben keringenek és (a máj és a vese segítségével) a vizelet, széklet által, de az izzadság, váladékok útján is távoznak a szervezetünkből.
  3. Szabályozás/beállítás (1-12 hónap) A gyógyulás folyamata közben sok reakció figyelhető meg. Nem kell megijedni, ez a jele annak, hogy szervezetünk gyógyul. Ha a reakciók túl hevesek, akkor csökkentsük az adagot.
  4. Visszanyerés (6-24 hónap) A Ganoderma folytatja a szervezet károsodott részeinek kijavítását és erősíti a szervezet immunrendszerét, hogy ellenálló legyen a betegségekkel szemben. Létfontosságú alapanyagokat és vitaminokat szolgáltat egy gyors felépülés érdekében.
  5. Megfiatalodás (1-3 év) A végcél, amiért a Ganodermát fogyasztjuk az, hogy optimális szinten tartsuk a szervezetünk funkcióit és a megfiatalodás.

Miért is írtam le ezeket?

Lehetőség van arra, hogy ehhez a gombához hozzájussunk. De milyen gombához?

Ez a növény taplógomba-fajta, a fák kiterjedt gyökerei által felszívott ásványi anyagokat szív-ja magába.

Ha egy jó termék megjelenik a piacon, azonnal elindul a hamisítás. Lehet úgy is Ganodermát termeszteni, hogy fűrészporral teli zsákokba rakják bele a spórákat, aztán nedves helyekre, pincékbe teszik azokat. A növény így is kifejlődik, csak a hatóanyag tartalma lesz nulla.

Az Organo Gold céget, 2008-ban alapították. Tulajdonosa, egy kínai származású üzletember először azzal kezdte tevékenységét, hogy Kínában felvásárolt komoly földterületeket, így a Ganodermát saját őshonos területén termesztik. Mind a termesztés, mind a feldolgozás is a legkomolyabb minőségi és sterilitási előírásoknak felelnek meg. Folyamatosan ellenőrzik laboratóriumban a gombák ásványianyag-tartalmát.

A minőség bizonyítékaként a cég a következő tanúsítványokkal rendelkezik:

ganoderma-1

1. HALAL (Muszlimok is fogyaszthatják, vallási előírásaiknak megfelelően), 2. Kosher (Zsidók), 3. Öko-termék, 4. Gyógyszergyárakra vonatkozó minőség

A hiánybetegségek legtöbbször már felnőtt korban fordulnak elő, ezért az Organo Gold nem egyszerűen mint gyógyszert, vagy étrendkiegészítőt akarta piacra dobni termékét, hanem egy olyan speciális „vivőanyanyaggal” kapcsolta össze, amit bizonyítottan 10-ből 7 felnőtt fogyaszt a világ minden részén, minden időben. Ez a tea és kávé. A cég itt is a legmagasabb minőségre törekszik. Magát a zöld teát is Kínában termesztik, teljesen kézi erővel.

A kávéról elöljáróban tudni kell, hogy alapvetően kettő fajtája van.

A Robuszta kávé, amely nagy terméshozamú, magas koffein és savtartalmú. Sokan mondják, hogy imádom a kávét, de max. kettőt ihatok, mert befolyásolja a vérnyomásomat és a gyomromat, álmatlanságot okoz. A boltokban kapható kávék 90 %-a Robuszta.

A másik, amit a kávék királyának neveznek, az Arabica kávé. Harmadannyi koffein, minimális savtartalom, a vérnyomást szabályozza, a gyomornak kimondottan jót tesz. Este lefekvés előtt szoktam egy csokis kávét inni, és azóta tökéletesen alszom.

A kávét Malajziában termesztik ugyancsak teljesen természetes körülmények között, gépek nélkül. Pörkölik, lefőzik és hűtve szárítják, így az egyik legkiválóbb instant kávét kapjuk.
A kizárólag csak kávét (3,5 gr 100% Arabica) tartalmazó „Black” egész napra frissességet biztosít, a nőies lágyságot biztosító „Latte” tejeskávé-érzést nyújt, és a „Mocha” az ugyancsak kiváló minőségű csokival összekevert csokis kávé élvezetét nyújtja. Gyerekeknek sem maradnak ki a sorból, nekik a „Hot Chocolate” „forró csokoládé” biztosítja a napi Ganoderma mennyiség bevitelét a szervezetükbe.

ganoderma-2

Régebben én is több kávét (4-5 adag) ittam naponta. Amikor először megkóstoltam az Arabica kávét azonnal éreztem, hogy ez valami különleges dolog. Manapság reggel iszom egy Blacket és este egy Mochát. Minden adag kávé tartalmazza a szervezetünk egy napi ásványi anyag szükségletét. Fontos, hogy a kávéport maximum 80 fokos vízbe tegyük a gomba érzékenysége miatt.

A „zöld tea” abban különleges, hogy az Organo Gold által közzétett adat szerint a teafilterben lévő Ganoderma-mennyiség többszöröse a kávékban lévőnek, tehát kiválóan alkalmas terápiás célokra is. Egy filterből egy liter tea készíthető. Várjuk meg, míg szép vörös lesz a színe.

Print Friendly, PDF & Email